2013. július 9., kedd

Szimatolás

Állítólag egy angol híres malacos szerint a tengeriröfik nagy becsben tartják az orrukat.
Ezért össze lehet, sőt kell dörgölni velük az orrunkat, mert így ez nekik a barátságosság kifejezése.
Viszont én nem vagyok hajlandó az orromat összekoszolni Málác orrával, ezért csak azt csinálom, hogy odaszimatolok (vagyis közel teszem a fejem a rácshoz), és ő is odajön, szimatol. Így szimmantunk, majd ez ma is reggel megismétlődött. Persze nem vagyok hülye, tudom, hogy kaját kunyerálni akar!
De az egyik szimmantás után Málác popcornozott egy nagyot. Főleg amikor azt súgtam neki:
-Puku-puku Málác!
Ez úgy tűnik tetszik neki, mert ezután lett olyan eszeveszett boldog. :D Máskor is egyébként így reagált ezekre a bűvös szavakra, amik semmit nem jelentenek természetesen. Valszeg a hangsúly az ami számít neki.
Egyébként ellene vagyok az állatok puszilgatásának, én mindig csak imitáltam ezt (a levegőbe puszi), mert anno láttam filmet is arról, hogy micsoda sok baci jut be az emberbe amikor megpuszil egy állatot. Aztán nem is beszélve arról, hogy az állatok a saját fenekükben turkálnak a szájukkal, pl. a tengerimalacoknál is a koprofágia (ürülékevés), szóval huh, inkább kihagyom ezt a puszilkodást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése