2013. december 21., szombat

Hírek innen-onnan

Ez az év végi hajtás semmire sem hagyott időt, de most mától vége- januárig!!!
Foglalkozhatom végre az állataimmal is, főleg a malac-összeszoktatással! ;)
E héten egész nap egymás mellett volt a ketijük.
Amennyit a kevéske időmből megfigyeltem, hogy Punky úr domináns berregése kicsikét alábbhagyott.
Már nem annyira erőszakos...és sokszor kezdeményez ő is meg a kicsi is, orrkontaktot egymással.
Ki szoktam cserélni őket és a szőnyegeiket is, és ennél is már egész jók a változások, Málác úr már nem annyira izgatott, mikor megérzi Barney szagát, vagy annak kakiját... Igen, kakicsere is szokott lenni...
Végülis már voltak együtt egy kifutóban nemegyszer... csak most köztük állnak a rácsok.
Amúgy mindkettő eszik-iszik-ugrál, nincs hiány jókedvben. Tegnap mindkét ketrechez odaállítottam egy kis sziklát, amire felkuporodtak és egymás oldala mellett pihentek... Azt ugyanis észrevettem, hogy igazából mindkettőnek szüksége van a másikra, még, ha nagyon szőrmentén is.
Ja, szőr...tele van szőrrel a ruhám. Erről jut eszembe... Amikor a múltkor kicseréltem a malacokat, valahogy úgy oldottam meg, hogy az ölemben volt egyszerre a kettő. Ekkor persze Málác úr berregve odament a kicsihez, de Barney meg odacsapott neki (nem a mancsával). Ezen meglepődtem, gondolom hamarosan jön a kamaszkor, a villongások időszaka. Nos erre nem nagyon várok... :P
No de a lényeg a lényeg, a héten meg a jövőhéten jön a nyúlkarámos szoktatás, de most a malacos cuccok mosás alatt lesznek, mert mindennek malac-szagmentesnek kell lennie! ;)

Voltam B-éknél, kiknek Mandy-juk van.
Mikor beléptem a szobájukba, ez tárult szemeim elé:

Jó ez az óriáskecó...bár nálam már tuti nem férne el. :)
Ha esetleg februárban vigyáznom kell a fiatalúrra, akkor a régebbi ketijét kapom meg vele arra pár napra.

Amint meghallja B-ék lépteit amint belépnek a szobába, már uizik. :)
Régen nekem is ezt csinálta Ryo-chan a rozettás black and tan malacom, de "ezek" szerencsére nem teszik ezt. :) Úgy volt, hogy felveszek egy videót róla ahogyan uizik, de csak ez sikerült:



Ebben csak egy kis nyikkanás hallatszik. :)
Látszik, hogy Mandynak is van olyan zöld labdája, mint nekünk, de az övé kisebb, mint a miénk. Egyébként a malacok szeretik a labdát, azt vettem észre. ;)
Mandynak lejátszottam azt a videót a telefonomról és feltettem a ketrec tetejére addig, amikor Málác úr ismerkedik a Lóplüssel, és nyafog.
(Az előbb Málác úr popcornozott, míg Barney ivott XD).
Szóval Mandy mikor meghallotta ezt a hangot, lemerevedett, majd nagyon-nagyon lassan, odaosont a hangot rejtő telefon közelébe, aztán hupsz, ugrott egy nagyot 180°-os fordulatot téve, és uizni kezdett, izgatott lett.
Érdekes volt ez a viselkedésforma.
Szerintem tuti rájött, hogy Málác úr hangja ez, hiszen ismerik egymást, és miután ezt realizálta, elkezdett inni, meg enni, és nem törődött tovább a videó hangjával. Én kísérletező típus vagyok, persze a jelszavam:
"Csak óvatosan!" és érdekesek ezek a megfigyelések szerintem.
A múltkor tengerimalacos jutub videókat néztem, és Barney már tökre figyelt rájuk és Málác úr is, pedig ez utóbbi régen sosem foglalkozott a számítógépes malacok hangjaival! :-o Aztán volt egy film melyben tücsökciripelés volt, Málác urat ez hidegen hagyta, ő tudja mi ez, de Barney akkor még nem is élt, mikor nyár volt, és berregett e szokatlan hangra, ő elég sokat berreg az idegen hangokra, de majd megszokja, utána már nem érdekelte a tücsökzenekar sem. :)
Tegnap Punky este kiugrott a kezemből, és lefejelte a ketrecrácsot, de nem lett semmi baja, és el is kaptam, nem zuhant le, meg guggoltam, de akkor is...annyira akart bemenni a helyére, hogy nem tudott várni. :P
Heh, most mindkettő szénázik, és csend van, kint süt a Nap, nekem meg mennem kell a karácsonyi vásárlásra, és ezért:


Ez főleg Málác úrnak kell, mert nagyon furcsa megint a szőre, sokszor elektromos lesz fésüléskor és feláll. :S
Aztán a hátánál a feneke környékén az aljszőr kezd szerintem összeállni, de nem engedi fésülni, mindig elugrik, még akkor is, amikor kaját eszik, hogy lefoglaljam, mert simán megtámadja a fésűt. :P
Akkor tudom megcsinálni, ha bebugyolálom egy rongyba az elejét, és a hátulja marad szabadon. Ilyenkor valahogy lefogom és kifésülöm belőle a szőrt...de ez a trimmelős jó lesz, mert azt írja nem tépi a szőrt. Málác urat meg a tavaszi kozmetikus mikor "megkínozta" az azért volt, mert nem ilyenféle trimmelőfésűt használt. :(
Régen is sok pénzt fektettem az állataimba, de nem voltam kitartó. Ilyen "sok macerával" amivel a hosszú szőr jár, már a régi énem rég elajándékozta volna Málác urat, de ez a mostani nem fogja, vállaltam őt a hosszú szőrével együtt (bár nem tudtam, hogy hosszúszőrű lesz)...és ezek nem nagy gondok, csak, ha felnagyítom őket. Attól függ miként nézzük. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése