2014. március 12., szerda

Automatizmus?

Nagyon érdekes jelenséget figyeltem meg az előbb.
Ma nagyon zűrös napom volt bent, és tele volt a fejem zajjal, és jó érzés volt a csendbe hazaérni.
Amióta a régi felállás van, itthon csend és nyugalom van...amíg meg nem jövök. Ekkor Málác úr felpezsdül.
Ez volt eddig is, míg egyedül volt...de...de ma mi történt...
Gondoltam kiengedem egy kicsit felügyelettel császkálni a lakásba.
Ahogy az utóbbi hetekben tette, csak akkor még Barneyval.
(Vagyis legtöbbször Barney nélkül, a malacka kifutóbeli asszisztálásával), mert abból állt az egész, hogy Málác úr ki volt engedve, a kicsi meg nem, ő a kifutóban volt, és ott várta Málác urat).
De ez a nagy "szerelem" csak addig tartott amíg volt köztük rács.
Amint az eltűnt, jött a berregés, szőrborzolás, majd Barney támadt.
Egyébként régen olvastam olyat, hogy az egyedül tartott hím malacok egy idő után elvesztik a fajtársaikkal való kommunikáció képességeit, úgymond visszafejlődik ez bennük. Az élő ellenpélda erre Málác úr és Mandy úr. Ők kiskoruk óta ember nevelte egyedüli malacok, egymással mégis tudtak kommunikálni első perctől fogva!
Sőt Málác úr még Barneyval is azokat a szignálokat használta, amit a felnőtt hím malac a kismalac hímekkel szokott a megfigyelések és a szakirodalom szerint...!
No, de ott tartottam, hogy Málác úr megint bement a "dzsumbujba", és tisztán látszott, hogy keres-kutat. Nem volt nehéz kitalálni, hogy mit...vagyis inkább KIT. Nemrég volt ugyanis (szombaton) mikor ott voltak ketten a dzsumbujban, és amikor rálelt Barneyra, leberregte, megrágta, megszagolta majd elszaladt. :P
Most nem talált ott senkit, ráadásul mivel mindent kimostam, még Barney-szag sem igazán maradhatott, meg nem volt ott vasárnap óta, egy malacszag a szellőztetéssel is elpárolog, szóval valszeg nincs Barney-illatmaradvány. Felvettem az ölembe fésülésre, és hát ugyebár azt nem tűri. Most is folyton menekülni akart, a kifutó felé...és mikor letettem (így lenne lottó ötösöm!) tudtam, hogy ez lesz: Berregve ment a kifutó felé.
"Noooormális?"- á la L'art pour lart Besenyő család.
Igen. Ráadásul nem hülye. Mert amint konstatálta, hogy nincs a kifutóban semmiféle tengerimalac-féleség, abbahagyta a berregést. Viszont érdekes, hogy annyira beleégett ez a fajta viselkedés!!! Azokat a sztereotíp viselkedéseket utánozta, amiket akkor vett fel, mikor főnökösködni próbált Barney felett. (Kifutó körüli járkálás, berregés, nyüszögés). Engem is megberregett, mert a hátához mertem nyúlni. :P
Valszeg fel fogja fogni, hogy nincs Barney, és leszokik erről, a kifutóban már egész jól hozzászokott ehhez.
Mandyval kéne találkoznia, hogy ez a Barney-s éra óta felvett ún. "főnökösködő" póz lemálljon róla!
Azt sosem felejtem el, mikor hazajött a legutóbbi három órás Mandy-taliról (ősszel), olyan kimerült volt, mint egy rongybaba. XD Most is le kéne fárasztani, nem tudom ki jönne ide, Mandy vagy mi mennénk hozzájuk?!
Ezt majd lefixálom B-ékkel. :)
Roo nem eszik, asszem füvet kell neki szednem... :P

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése